A gazdák mellett a poszméhek is elkezdték a tavaszi munkálatokat a sastelki gyümölcsösben. A mandula után a kajszibarack kerülhet elsőként frissen a piaci standokra, ezért jelenleg ennek a gyümölcsnek a virágzására szentelik a legnagyobb figyelmet. A korábbi években már március közepén virágba borultak a gyümölcsfák, idén azonban a hideg télnek köszönhetően pár napos késéssel kell számolni. Az eddig permetezési szokások mellett, a gazdák virágzáskor is óvni próbálják a termést. – A korábbi gyakorlattól eltérve, az erős vegyszeres kezelésen túl, gombaölő permetet is alkalmaznak a mezőgazdászok. Ez az eljárás azért hasznos, mert jóval kevesebb mérgezőanyagot kell használni – fejtette ki Simon Attila, mezőgazdasági szakértő.
Hozzátette: a hazai kajszibaracktermés idén is kiváló minőségű lesz, azonban a vírusok terjedése miatt csökken az állomány, ami áremelkedést eredményez. A gyümölcsfák virágzása várhatóan húsvétkor tetőzik.