Kedd délelőtt a gyöngyöstarjáni gyermekek érkeztek a hatvani jégpályára, hogy közösen sportolhassanak, korcsolyázhassanak. Nem várt meglepetés érte őket, hiszen az egyikük, Csernik Lázár épp az ötezredik volt, aki ebben a szezonban a pályára lépett. Ő négy éve ismerkedett meg a korcsolyázással, azóta ha van rá lehetősége, szívesen űzi ezt a sportot. Csernik Lázárt Horváth Richárd köszöntötte, aki emléklapot, bögrét és egy bérletet is ajándékozott a szerencsés diáknak.
A polgármester elmondta, hogy a tavalyi évhez képest is előbb érték el az ötezredik látogatót, ami jól jelzi, hogy egyre népszerűbb a hatvani jég. – Nagyon nagy siker a pálya, az idén bevezetett családbarát jegyrendszernek köszönhetően még többen látogatnak el ide hozzánk, nagyon sokan veszik a gyermekjegyeket is. Arra biztatok minden hatvanit és a térségben élőt, hogy látogasson el ide, a jégpályára – fogalmazott a polgármester.