Hatvan Város Önkormányzata és a Grassalkovich Művelődési Ház idén is megszervezi 2021. május 1-én a Városi Majális és a Civil sokadalom rendezvényt. A Civil Sokadalom célja, hogy a helyi, kistérségi társadalom figyelmét ráirányítsuk a civil közösségekben működő munkára, a civilek érdekérvényesítő és érdekvédelmi szerepére. A rendezvény szerves részét képezi a főzőverseny melyre családok, baráti társaságok, egyesületek, cégek, közintézmények jelentkezését  is várják.

A civilek és a főzőcsapatok is jelentkezhetnek már a május elsejei rendezvényre. A civilek letölthető lapját ITT, a főzőcsapatok letölthető lapját pedig ITT találja meg.

Egy csapat hivatalos létszáma 3 fő, amely egy főzőmesterből és 2 kuktából áll. (A háromfős hivatalos csapathoz baráti társaságok, munkahelyi közösségek csatlakozhatnak) Nevezni minden kategóriában lehet, de nem kötelező.

A verseny kategóriái:

1.kategória: Hagyományos magyar ételek.(levesek, pörköltek, egytálételek)

2. kategória: Belsőségek felhasználásával készült ételek. Ez azt jelenti, hogy az

elkészült ételnek belsőséget IS tartalmaznia kell! Nem csak belsőségből kell

készülnie! (máj, szív, tüdő, vese, pacal, stb.)

3 kategória: Kreatív konyha 4 kötelező alapanyag felhasználásával.

– A. Gombák (laska, csiperke, erdei, friss v szárított)

– B. Tejtermékek (tej, tejszín, túró, sajt, vaj, joghurt, író stb.)

– C. Friss fűszernövények (kakukkfű, babérlevél, rozmaring, zsálya, bazsalikom,

petrezselyem, stb.)

– D. Hagymafélék (Vörös, lila, fok, póré, új, stb.)

4. kategória: Helyben, friss gyümölcsökből készült desszertek (alma, körte, banán,narancs, eper, stb.)

Jelentkezési határidő: 2022. április 27. ,16:00 óra

Jelentkezés módja:

Nevezni lehet, a mellékelt nevezési lap leadásával,
Személyesen: a hatvani Grassalkovich Művelődési Házban. (3000 Hatvan, Kossuth tér 24.)

E-mailben: rendezveny.muvhaz60@gmail.com