Már jelzőlámpák irányítják a forgalmat a 21-es főúton. Ezzel a beruházással az volt a cél, hogy biztonságosabbá tegyék az M3-as autópálya és a 21-es számú főút alcsomópontjait. Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője kiemelte, két helyen helyeztek ki jelzőlámpákat. –  Két főúti alcsomópontot is átalakítottunk jelzőlámpássá. Először az alépítmény és a kábelezések készültek el, majd elhelyezték a tartóoszlopokat. Összesen a két helyre 24 darab háromfogalmú jelzőlámpát, valamint nyolc darab járműérzékelő detektort telepítettek – fejtette ki. A jelzőlámpák próbaüzeme még tart, mintegy három hét míg összehangolják azokat, hogy minél gördülékenyebb legyen a forgalom, és ne alakuljanak ki torlódások. A programozási időszak alatt az autóvezetők türelmét kérik.

A NIF Zrt. a beruházás keretében nemcsak jelzőlámpákat helyezett ki, hanem a 21-es számú főút burkolatfelújításán is dolgozott, az 1-es és az 52-es kilométer között. Összesen majdnem 13 kilométer hosszon marták a meglévő kopóréteget. Ezek a szakaszok pedig új aszfaltréteget kaptak. Ez a munka Pásztót, Szurdokpüspökit, Mátraszőlőst és Mátraverebélyt, Heves megyében pedig Hatvant, Lőrincit és Apcot érintette.