A város közösségi életének egyik színtere a könyvtár, rendszeresen készülnek programokkal az érdeklődőknek. A tárházuk változatos, író-olvasó találkozók, kötetbemutatók, Herbaest, táborok, olvasás kihívás. Ez csak egy pár esemény, amelynek otthont ad a kulturális intézmény. Július 1-jétől azonban már a nyári nyitvatartási rend szerint lehet látogatni a könyvtárat – erre hívta fel a figyelmet a könyvtár igazgatóhelyettese. – Ez azt jelenti, hogy hétfőtől péntekig vagyunk nyitva 9-17 óra között. Ez egészen július 22-ig tart. Ezt követően bezárunk egy hónapra, ekkor olyan tevékenységeket fogunk végezni, amit az olvasók mellett nem tudunk, így például takarítunk, selejtezünk, és helyet készítünk az új könyveknek. Augusztus 21-én nyitunk, akkor még a nyári nyitvatartással, a megszokott rend pedig szeptember 2-án kezdődik – részletezte Vitayné Kepes Gabriella.

A kulturális intézmény következő eseménye július 12-én egy szabadtéri gitárest lesz Tom Lumennel. A könyvtár munkatársai az őszi nyitás után is programok sokaságával készül, a tervek szerint szerveznek Kisterenyei Ervin festőművész alkotásaiból egy kiállítást, és érkezik Mangó Gabriella háziorvos legújabb kötetének bemutatójával.

Kezdőkép: archív