Hatvanban hosszú évek óta hagyomány, hogy a város közösen készül fel a karácsonyra és együtt ünnepelnek az emberek. Már elkezdődött a várakozás az év egyik legmeghittebb eseményére, a karácsonyra, Jézus Krisztus születésére. Advent idején egymást váltják a programok a városban, így a hétvégén Vásáry André is fellépett. Vasárnap délután pedig, a hatvani evangélikus templomban a Zöngedező együttes adott koncertet, akik népi hangszeres karácsonyi énekekkel készültek az egybegyűlteknek.

Ezt követően a főtéren folytatódott a program, ahol a vásári forgatag, igazi karácsonyi hangulatot varázsolt a Kossuth térre. Az itt felállított faházakban különböző ajándéktárgyakat lehet vásárolni, így például ünnepi díszeket és kézműves termékeket is beszerezhetnek a kilátogatók. Mindezek mellett kürtöskalács és forralt bor is kapható.

Az eseményen Kocsik Mónika evangélikus lelkész arról beszélt, hogy az adventi időszak a szeretet megosztásáról szól és fontos, hogy lélekben is készüljünk az ünnepekre. – Velünk az Isten. Ez pedig örömmel tölthet el bennünket, hiszen nem vagyunk egyedül gondjainkban, a nehézségek között, igyekezetünkben, mert Jézus Krisztus már a földre érkezett, jelen van az életünkben, csak hívnunk kell, hogy hozzánk is belépjen szeretetével, segítségével, hogy megszabadítson bennünket minden sötéttől, mely elveheti reményünket, békességünket – emelte ki.

Ezt követően a lelkész egy, az adventi vásárba látogató kislánnyal közösen gyújtotta meg a város koszorújának harmadik gyertyáját, így fellobbant az öröm lángja is. A Polifónia Vegyeskar is készült előadással, a Grassalkovich-kastély dísztermében karácsonyváró koncertet adtak.

A közös ünneplés tovább folytatódik Hatvanban. Advent negyedik vasárnapján, a Szirkék adnak hangversenyt a Liszt Ferenc Művelődési Házban, ezt követően Krizsán Zoltán atya gyújtja meg a város adventi koszorújának utolsó gyertyáját a főtéren.

Fotó: Albert Péter