Folyamatosan dolgoznak a sportcsarnokon, már a bejáratnál letették a járólapokat, az utolsó simításokat végzik az aulában. A csarnokrészben is több változás történt, a sportpadló burkolatot már leragasztották, a felfestése is megtörtént, emellett tovább bővült a nézőtér. – Pár hete számoltam be róla, hogy mennyi változás történt a sportcsarnokban, nagy öröm számomra, hogy most már elmondhatom, hogy a műszaki átadáshoz készülünk. A mobillelátók behelyezésével jól látható, hogy milyen nagy lesz a nézőtér – fogalmazott Tarsoly Imre önkormányzati képviselő.

Több mint 250 plusz ülőhelyet biztosítanak az új mobillelátók, a vasbeton állandó lelátókkal együtt 1105 férőhelyes lesz a sportcsarnok. Ide is hamarosan felkerülnek az ülések, így teljes lesz a nézőtér. A korlátokat is beszerelték már, emellett az üveglapok is végső helyükre kerültek. A parkoló térkövezése után most annak parkosítására került sor. A sportcsarnok műszakilag feltehetően március közepére elkészülhet el.