Gondos előkészületeket követően egy daru segítségével emelték ki egy újhatvani kertes háznak az udvaráról azt az ezüstfenyőt, amelyet azért ajánlottak fel, hogy a város karácsonyfájaként díszítse ebben az évben a főteret. A fenyőt idén is egy hatvani család adta a városnak. Garami Lászlóné azt mondja, korábban három fenyőfa állt az udvarában, már csak egy maradt, ezt ajándékozta most városnak. – Az az igazság, hogy már húszéves a fánk, és már túl nagy volt ahhoz, hogy a kertben maradjon. Most pedig gyümölcsfát szeretnénk helyette ültetni. Úgy gondoltam, hogy nagyon szép és formás fa, és jól mutatna a polgármesteri hivatal előtt – fogalmazott.

A fa kivágását követően már vitték is a főtérre a mintegy tíz méteres ezüstfenyőt. Ott kifaragták az alját, és óvatosan a helyére állították. A város karácsonyfáját ezt követően feldíszítik, és a hagyomány szerint egészen vízkeresztig szépíti majd a főteret. Hétvégén pedig már bárki megcsodálhatja teljes pompájában, ugyanis szombaton nyit a jégpálya, vasárnap pedig 17 órakor Horváth Richárd polgármester meggyújtja a város adventi koszorújának első gyertyáját.