A legtöbben a téli abroncsok felszerelését kérik ebben az időszakban – mondta egy hatvani szerelőműhely tulajdonosa. Balog József hozzátette, rendkívül veszélyes lehet, ha 7 Celsius-fok alatt a nyári gumikkal közlekedünk. – A nyári gumik anyagát, úgy állították össze, hogy 7 Celsius-fokig őrzi meg a rugalmasságát. A hidegben folyamatosan csökken a rugalmassága és felkeményedik, – 20 Celsius-foknál szinte üvegesség válik az anyaga, ezért életveszélyes vele közlekedni – mondta.   

Balog József kiemelte, hogy a téli abroncsok anyaga sokkal lágyabb keverékből készül, és a mintázatukat is a csúszós, havas útviszonyokhoz fejlesztették ki. Hozzátette, a gumik szerelési költsége egy év alatt 20 százalékkal, míg az abroncsok ára átlagosan 30 százalékkal emelkedett meg. A szakember azt is elmondta, a biztonságos téli üzemeltetéshez a megfelelő gumikon kívül másra is figyelni kell az autó felkészítésénél.

 „A legfontosabb a folyadékok ellenőrzése, de szükség lehet a szélvédőmosó, valamint a fékfolyadék, vagy akár a motorolaj ellenőrzésére, vagy cseréjére is. Emellett fontos a fékek és a futóművek állapotának a vizsgálata, mert a nem megfelelő működés, jelentősen befolyásolhatja a nedves, csúszós úton való közlekedés biztonságát” részletezte.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes odafigyelni a lámpák állapotára is, valamint az ablaktörlőlapátok működését se felejtsük el ellenőrizni.