Idén a Grassalkovich-kastély dísztermében tartották meg Hatvanban a magyar kultúra napjához kapcsolódó ünnepséget. Horváth Richárd polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: hálával tartozik a kulturális intézmények vezetőinek, és annak minden dolgozójának, akik a nehéz financiális helyzet ellenére is rendületlenül végzik munkájukat. Mint fogalmazott, egy nemzet alapja a kultúra, és városunk se létezne nélküle.
Az ünnepségen ezután átadták a „Pro Cultura kitüntető emlékérem Hatvan város kultúrájáért” elismerést is, amelyet ezúttal Major Tímea vehetett át. Ő a Grassalkovich Művelődési Ház gazdasági ügyintézője, 2013. óta erősíti az intézmény csapatát. A rá bízott feladatokat pontosan, precízen végzi, és mindenre kiterjedő figyelemmel támogatja a művelődési ház sokszínű programjait, rendezvényeit. Közművelődési érdeklődése és elkötelezettsége korán megmutatkozott a gyermekfoglalkozások alkalmával, a tartalmas, örökre emlékezetes balatoni táborokban, diákoknak szervezett színházlátogatásokon, számtalan játszóházi- és kézműves foglalkozáson, környezettudatossági ismereteket gazdagító foglalkozásokon, vagy a történelmi témanapokon, melyeken aktívan és kreatívan vett részt. Mindezek mellett aktív, támogató kapcsolatot tart a hatvani civil szervezetekkel, lelkiismeretesen koordinálja és segíti a csoportok zökkenőmentes működését az intézmény keretein belül. A közösségek számára pályázati lehetőségeket keres, segíti azok megírását, továbbá segítségükre van a rendezvényeik szervezésében és lebonyolításában. – Köszönöm szépen a díjat, hálás vagyok azért, hogy rám gondoltak. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, 2017-ben elvégeztem a tanítóképzőt is. A munkakörömből kifolyólag lehetőségem van gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozni, és persze a pénzüggyel is. A művházban rendkívül összetett munka folyik, ami közel áll hozzám – mondta Major Tímea.
A program a Csűrdöngölő Kulturális Egyesület műsorával folytatódott. A turai székhelyű egyesület a hagyományos népi kultúra terén folytat értékmentő és népszerűsítő tevékenységet immár tíz éve, a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál rendszeres szereplői. Az ünnepség alkalmából népdalokkal, hangszeres zenével és hagyományos népmesékkel készültek a közönségnek.
Hazánkban a magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc, a kézirat szerint, ezen a napon fejezte be nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.
Fotó: Albert Péter



















