A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük hagyományosan január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. A szakemberek szerint a digitális világ térhódítása ellenére a fiatalok ugyanúgy szeretik és használják a könyvet, gyakran járnak könyvtárba és könyvesboltba is. A város szívében található Libri-Móra könyvesbolt is nyitott ajtókkal várja a könyvek iránt érdeklődőket. Köles Mihály boltvezető elmondta: nagyon sok fiatal megfordul a boltban, akik nemcsak a kötelező olvasmányokat keresik, hanem az aktuális ifjúsági bestsellereket is. – A cégváltás óta jóval nagyobb a kínálatunk mind magyar- és világirodalomból, valamint gyermekkönyvekből is. Az ifjúsági- és kortárs magyar irodalom szerzői közül többek között Berg Judit, Leiner Laura, Grecsó Krisztián, Nyári Krisztián, Tóth Szilvia is nagyon népszerűek. A délutáni vevőforgalom inkább az iskolából kitérő diákoké, akik szintén élénken keresik az új olvasmányokat, például a Könyvmolyképző Kiadó könyveit, vagy a sci-fi és fantasy témájú köteteit – részletezte a boltvezető.

A Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium diákjai is szívesen beszélnek arról, számukra mit jelent a magyar kultúra. – Az iskolában minden évben megünnepeljük a magyar kultúra napját, versekkel, prózákkal készülünk erre az alkalomra. Nekem elsősorban a hazai festők munkái jutnak eszembe a magyar kultúráról. Szeretem Munkácsy Krisztus-trilógiáját, de nagyra értékelem a hímzéseket és a régi magyar népviseleteket is. Olvasni is szeretek, különösen Ady Endre verseit kedvelem – mondta Madarász Atina.

Mohácsi Fanni számára a magyar kultúra a zenét jelenti. – Nagyon régóta tanulok zenélni, zongorázni és újabban gitározni. Felnézek Liszt Ferenc, Kocsis Albert munkásságára. Érdekes megfigyelni, hogyan hatja át a zene a magyar kultúrát, hisz minden nemzet életében az egyik legfontosabb összetartó erő a muzsika. A dalok, ritmusok visszavezetnek a gyökereinkhez, évezredes hagyományainkhoz, ezért különösen fontos őrizni a magyar zeneiséget – tette hozzá a bajzás diáklány.

Nagy Martin, a Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulója is azt vallja, hogy nekünk magyaroknak büszkének kell lennünk a kultúránkra. – Az én életemben a magyar kultúra sok formában megjelenik. Nagyon szeretek Petőfit olvasni, szeretünk az iskolával színházba járni. Kedvelem a régebbi zenéket és együtteseket, mint például a Neoton Família, Kft vagy Szécsi Pál dalait – mondta a fiatal fiú.

Berki Eliza széchenyis diák hozzáteszi: a nemzet kultúrája a magyarok büszkesége lehet. Számos költő, művész, történelmi egyéniség áll előttünk példaként, akikre méltán büszkék lehetünk. – Nekem József Attila a kedvenc költőm, de szeretem Petőfi Sándort, Ady Endrét is. Én személy szerint büszke vagyok arra, hogy magyar lehetek, szerintem ez kiváltságot jelent minden magyarnak – tette hozzá a diáklány.

Hatvanban hétfőn 18 órakor a Misztrál együttes ad koncertet a Grassalkovich-kastélyban.