Magyar Cukrász Ipartestület huszadik alkalommal rendezte meg a Magyarország Tortája versenyt, amelynek idei kötelező alapanyagai a rögös túró és a tejföl voltak. A győztes Bíborfehér tortát a gyulai Kézműves Cukrászda mesterei, Balogh László, Kis Roland és Balogh Zoltán alkották meg. A csapat ezzel megvédte tavalyi bajnoki címét.
A desszert alapját az erdei bogyós gyümölcsök, a tejfölös mousse, és a rögös túró képezi. Ezt az alapízvilágot a csokoládé, a vanília és a citrom teszi még különlegesebbé, míg a sütemény ropogós textúrájáért a pirított mandula felel.
Az első helyezett mellett az ezüstérmes Rétegek tánca is elérhető a nagyközönség számára. Füredi Krisztián díjnyertes alkotása az ország számos pontján, így a Pillangó Cukrászdában is kapható.
A cukormentes kategóriában is hirdettek győztest, ahol az idei évben a Szilvafácska nyerte el az első díjat. A desszert a hagyományos, nosztalgikus ízekre épül. A torta alapját egy gabonaliszt-mentes, darált dióból és mandulából álló piskótatészta adja, amelyre egy tejcsokoládéval gazdagított, pekándiós réteg kerül. A torta díszítő rétegét egy gyümölcsös szilvazselé alkotja.
Shvella Emília, a Pillangó Cukrászda egyik ott dolgozója elmondta, hogy a három torta közül a Bíborfehér a legkelendőbb, de a második helyezettet is és a cukormentes desszert is népszerű a vendégek körében.
A sütemények mellett a korábbi évek nyertes tortáiból hűsítő fagylaltok is készültek. A Pillangó Cukrászdában például a 2018-ban nyert Őrség Aranya torta fagylalt változatát lehet megkóstolni.
A nyertes torták ünnepélyes bemutatóját és az első nyilvános kóstolót az augusztus 20-i Szent István-naphoz kapcsolódó Magyar Ízek Utcája rendezvényen tartják. A süteményeket országszerte 500 cukrászdában lehet megkóstolni.
Kezdőkép: Archív