Péntek délután Magyar Péter országjárására a Kossuth térre ért. A Tisza párt elnöke Hatvanban kijelentette: a magyar költségvetés soha nem volt még ilyen rossz helyzetben, mint a Fidesz kormányzásának 16. évében. Eladósították a hazánkat. Úgy viselkednek, mint a szovjet katonák, amikor elhagyták az országot: lecsavarozzák a kilincset. Ezek a hatalom igazi arcai – mondta.

Kitért rá: a Fidesz szavazói sem ilyen hatalomra szavaztak. Polgári országot ígértek, családbarát, keresztény értékeket, a mezőgazdaság támogatását – és ennek éppen az ellenkezőjét tették. Átverték a nemzetet. Külön kiemelte, hogy háborúval riogatnak, miközben éppen ők készülnek arra. Erre példaként hozta fel, hogy a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár katonai missziót szervez Csádba, és úgy küldene ki 200 magyar katonát, hogy tudja: akár a felük meghalhat. És mindenki hallgat. Senki nincs a kormányban, aki az asztalra csapna, hogy eddig és ne tovább. Több tízmilliárd forintról van szó, miközben veszélyeztetik a magyarok életét. Ez nem mehet így tovább.

Magyar Péter azt mondta: a Tisza minden magyar embert képviselni fog. Rend és biztonság lesz, valamint mosoly és derű. Senki nem uszít majd magyart magyar ellen. A Tisza készen áll a kormányzásra. Valódi programunk van, amit nem mesterséges intelligencia írt.

Juhász Áron, a Tisza országgyűlési képviselőjelöltje azt mondta: Itt állunk a változás kapujában. Példátlan és szégyenteljes az a bánásmód, amelyet Hatvan elszenvedett. Megtapasztalhatták a hatvaniak, hogyan lett egy fejlődő városból – kizárólag politikai okok miatt – ellehetetlenített település.

Ahogy fogalmazott: Következetesen azon fogok dolgozni, hogy megoldjuk a hatvani közlekedési káoszt és megvalósítsuk az északi elkerülőutat. Azt szeretném, hogy a közösségünk idős tagjai ne alamizsnaként kapják meg a nyugdíjat. Biztonságot, kiszámíthatóságot és megbecsülést érdemelnek. Dolgozni fogok egy jobb egészségügyért. Ahol az alapvető vizsgálatokra nem kell hónapokat várni. Dolgozunk a biztonságos és élhető településekért.  Két nap múlva az egész ország jövőjéről döntünk. Hétfőtől egy új fejezet kezdődik hazánk történetében és elkezdhetünk építeni egy fejlődő és emberséges Magyarországot – jelentette ki Juhász Áron.

fotó: Albert Péter