Minden év augusztus harmadik szombatján van a Hajléktalan Állatok Nemzetközi Napja. A figyelemfelkeltő eseményhez már 85 ország csatlakozott – mutatott rá a Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány elnöke. Rudas Aranka hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy az emberek tudjanak arról, hogy az utcákon élő kóbor kutyák és macskák száma nagyon magas. Ahogy mondta, a túlnépesedés mára borzasztó méreteket öltött. A szervezet elnöke kifejtette, hogy az utcán élő állatok nagyrészét az emberek teszik ki otthonról, így a valamikori kedvencek betegen és éhesen kóborolnak.

Ezt a folyamatot csak az emberek felelős gondolkodása állíthatná meg. Rudas Aranka hozzátette, nagyon lényeges, hogy csak olyanok vegyenek állatot magukhoz, akik valóban tudnak róla gondoskodni. A másik fontos tényező az ivartalanítás és hasonlóképpen nagy hangsúlyt kap a chip megléte, ugyanis ha elszökik az állat és megtalálják, a chip olyan információkat tartalmaz, amelyek alapján hazajuthat a kutya. Azonban ha nincs ilyen azonosításra alkalmas eszköz az állaton, akkor ők is hajléktalanná válhatnak.

A kóbor állatok legtöbbször állatmenhelyeken kötnek ki, amelyek Magyarországon már rendkívül túlterhelt állapotban vannak, ezért nagyon fontos felhívni az emberek figyelmét arra is, hogy inkább fogadjanak örökbe, mintsem drága fajtákat vásároljanak. Rudas Aranka arra is felhívta a figyelmet, hogy míg a hajléktalan állatok száma egyre növekszik, addig az örökbefogadási kedv egyre csökken. Kezdetben a világjárvány, majd az inflációs helyzet és a háborús hangulat következtében ma már egyre kevesebben vállalkoznak állattartásra. Az elnök azt is elmondta, hogy nagyon fontos lenne az állatvédő önkéntesek segítsége, azonban Magyarországon kevesen vannak, akik vállalják ezt az ellenszolgáltatás nélküli életformát.

Rudas Aranka hangsúlyozta, jó lenne, ha legalább a Hajléktalan Állatok Nemzetközi Napján az emberek ellátogatnának néhány állatvédő szervezethez, hogy lássák, hogyan zajlik a munka, vagy segíthetnek azzal is, hogy elvisznek pár állatot sétálni.

A Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány elnöke azt is kiemelte, hogy augusztus 20-án, hasonlóan a szilveszteri tűzijátékhoz, még nagyobb hangsúlyt kap az állatok védelme, mert ilyenkor a nagy hang- és fényhatással járó esemény komoly traumát okozhat az állatoknak. Bár Hatvanban nem lesz augusztus 20-án tűzijáték, de a környező településeken előfordulhat, ezért Rudas Aranka a következőket ajánlja kedvenceink megóvására:

  • Ha udvari kutyáról van szó, tegyünk kivételt és erre az időre engedjük be a lakásba.
  • A gazda közelsége és nyugalma rendkívüli mértékben fontos, ezért próbáljunk kiegyensúlyozottan és nyugodtan viselkedni, hiszen az állat megérzi és átveszi a nyugtalan viselkedés feszültségét.
  • Lehetőség szerint engedjük le a redőnyöket, hogy ne lássa az állat a villódzó fényeket, és akár egy halk, nyugodt hangulatú zenét is bekapcsolhatunk.
  • Gyengébb idegrendszerű kutyáknak nyugtatót is lehet adni, viszont kizárólag olyat, amit állatorvos írt fel. Emberi gyógyszereket nem szabad adni az állatoknak.  

A szervezet elnöke azt is kihangsúlyozta, hogy azért kell ennyire komolyan venni egy traumatikus helyzetet, mert a jószágok ilyenkor annyira megijedhetnek, hogy akár az életük árán is megkísérelhetik a kitörést, például az ablaküvegen keresztül.        

A Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány várja a segítők és az örökbefogadók jelentkezését. Valamint az érdeklődők sok egyéb fontos és érdekes információkat is találhatnak a szervezet weboldalán. 

http://www.kutyasziv.hu/