– Minden törvényes eszközzel megvédjük a hatvaniak vagyonát, ezt a gondolatot követjük a kerékpárút kapcsán is. Csak hosszútávon is megnyugtató, kifogástalan minőségű megoldást fogadunk el a javítás során – szögezte le Horváth Richárd polgármester. A városvezető elmondta, hogy hónapokkal ezelőtt, amikor észlelték a problémát, rögtön intézkedtek. Felkértek egy szakértőt, hogy készítsen felmérést, valamint többször tárgyaltak a beruházás tervezőjével és a kivitelezőjével is. Azóta már több szakértői vélemény készült és a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakemberei is megvizsgálták a beruházást. A szakértői megállapításokat figyelembe véve kezdik majd el a garanciális javításokat. Tehát a munkálatok nem terhelik a városi vagyont.
Jobb lehet, mint újkorában
A polgármester elmondta, hogy a kivitelező tájékoztatása szerint már bekérték az engedélyt a vízügytől a munkákhoz. Előreláthatóan a nyári kaszálást követően engedik elkezdeni a javítást.
Háromszor száz méteres kísérleti szakaszokat javítanak először különböző technológiával. Miután ezeket megvizsgálták választják ki a legjobb megoldást, amely hosszútávon akadályozza meg a kerékpárút állagromlását.
Horváth Richárd elmondta, hogy országszerte több helyen jelentkezett hasonló probléma, ezért a hatvani megoldás országosan is irányadó lehet. – Felelősen járunk el a törvényi kereteken belül és most is mindent megteszünk azért, hogy a hatvaniakat szolgáló beruházások megfelelő minőségűek legyenek – hangsúlyozta a polgármester.