Lecsó fesztivált szerveztek a Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub tagjai a Liszt Ferenc Művelődési Házban. A közös főzés jó hangulatban telt, a szépkorúak együtt ízesítették a bográcsban rotyogó alapanyagokat. A főételt ropogós kenyérrel fogyasztották, amit előtte meg is áldottak, majd házi készítésű desszertekkel zárták a menüsort. A programon a lecsófőzéssel felidézték a nyár ízeit és köszöntötték az őszt.

Szabó Istvánné elmondta, hogy a rendezvény fő célja, a kikapcsolódás és a jó hangulat megidézése. – Főztünk egy hatalmas adag lecsót és közösen a klub tagjaival fogyasztjuk majd el. Nálunk már hagyomány ez a program és igyekszünk minden évben színesebbé tenni – mondta Szabó Istvánné, a Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub vezetője.

A szépkorkúak különböző népdalokat adtak elő a színpadon, amiket citerázással kísértek. Karácsony Jánosné, a klub egyik tagja pedig egy saját verset is előadott. A Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub a jövőben is számos összejövetelt szervez, annak érdekében, hogy közösen szórakozzanak.