Már behelyezték azokat az előregyártott elemeket, amelyen az FC Hatvan lelátójának ülései kapnak majd helyet, ezzel egy látványos szakaszához érkezett az építkezés. Az első szint már körvonalazódik, a lépcsőt is kialakították már. Ezzel az építkezés harmadik szakaszát zárták le. – Szerkezetkész állapotban van az alsó szint, egy-két utómunkálat van hátra. Egyelőre itt megállunk, és várjuk a pályázat további jóváhagyását. Ez a lelátó a koronája lesz a létesítménynek. Sokan kíváncsiak lesznek majd rá, és mi is szeretnénk olyan csapatokat pályára állítani, akik kihozzák a közönséget – fejtette ki Ofella Zoltán, az egyesület elnöke.

Amint elkészül a lelátó egy korszerű, minden igényt kielégítő szurkolói helyiséget kapnak a hatvaniak. Legalul mosdó, öltöző és egy nagy konferenciaterem kap majd helyet. A lelátó mintegy 1200 férőhelyes és több mint 12 méter magas lesz. A tervek szerint jövő év végére elkészülhet a beruházás.