A könyvnyomtatás kezdetéhez repít vissza a Hatvany Lajos Múzeum legújabb kiállítása. „Lapról lapra” címmel mutatják be, hogyan születtek a könyvek a 16–17. században, kézzel öntött betűkkel, ólommal, présgépekkel és művészi illusztrációkkal.
A kiállítást Kökény Ferenc, a múzeum igazgatója és egyben a tárlat kurátora álmodta meg, a megnyitón pedig Varga Zsuzsanna, a könyvtár igazgatója is köszöntötte az érdeklődőket. A két szakember közös célja az volt, hogy a látogatók ne csak nézzék, hanem át is érezzék a könyvnyomtatás egykori varázsát.
A tárlat látogatói megismerhetik a könyv előállításának teljes folyamatát, a papírkészítés lépéseitől kezdve a betűöntésen és szedésen át egészen a nyomtatásig és kötésig. A kiállítás bemutatja, hogyan változtatta meg a nyomdászat a tudáshoz való hozzáférést, és miként terjedt el az olvasás a reneszánsz idején. Megjelenik Johannes Gutenberg forradalmi újítása, valamint az is, hogyan illeszkedik a könyvnyomtatás a kor társadalmi és vallási átalakulásaihoz. – A kiállításon több tablón is bemutatjuk a 16–17. századi nyomdászat történetét. Kiegészítésként egy kisfilm is látható, amely egy rekonstruált, Gutenberg korabeli nyomdaműhelyt mutat be. A látogatók megismerhetik a tintázás és a sajtolás folyamatát is. Emellett beszereztünk két úgynevezett reprint kiadást Verbőczy Hármaskönyvéből – az egyik a 16., a másik a 17. századi nyomtatás alapján készült. Ezeket a köteteket kézbe is lehet venni, lapozgatni, így a látogatók közvetlenebb élményen keresztül kapcsolódhatnak a korszak könyvkultúrájához – részletezte Kökény Ferenc.
A kiállításon olyan fontos történelmi személyek munkái is helyet kaptak, mint Pázmány Péter vagy Böjtös István, akik teológiai és politikai műveikkel is formálták a korszakot. A korabeli nyomdászat központjai – Pozsony, Nagyszombat, Lőcse – mellett a magyar nyelvű könyvkiadás útját is végigkísérhetik a látogatók. A szemléletes tablók és eredeti kötetek egy letűnt korszak világát hozzák közelebb a nézőkhöz.
A „Lapról lapra” kiállítás nem csupán történelmi kaland, hanem élményszerű tanulás is, betekintés abba a világba, ahol a könyv még kézműves mestermunka volt, és minden egyes betű emberi kéz munkájának eredménye. A Hatvany Lajos Múzeum 2025 augusztusáig várja azokat, akik kíváncsiak, hogyan született meg az írott tudás évszázadokkal ezelőtt.