Boszorkánykalapot viselő gyerekek gyülekeztek a Hatvany Lajos Múzeum udvarán. Ugyanis innen indult az a felvonulás, amit a halloween kapcsán szerveztek. A felvonuláson mindenkinél volt egy-egy világító lámpás is, a résztvevők így sétáltak Hatvan utcáin.A csoport a Városháza felé vette az irányt, ahol a Dalvarázs Show Kórus énekes táncos produkcióját tekinthették meg. A kórus tagjai is rémisztő jelmezekbe bújva várták az érdeklődőket, így énekeltek a közönségnek. A rendezvény már hagyomány a városban, célja pedig az, hogy összefogjon a lakosság és közösen szórakozzanak – erről már Schoblocher Bernadett, a Tourinform Hatvan irodavezetője beszélt. – Mindig az őszi szünet előtti pénteken tartjuk meg ezt a felvonulást. Néhány éve közösségépítő hatással hívtuk életre az eseményt, ugyanis szeretnénk, ha a rendezvényen mindenki kikapcsolódna, és jól érezné magát – mondta.
Patkós Emili Rita már korábban is részt vett ezen a programon, mint mondta idén is nagy hangsúlyt fordítottak a jelmeze elkészítésére. – Vártam már ezt a programot, a sminkemet anyukám készítette, és több mint egy óráig tartott a folyamat mire elkészült – mondta. Forgács Linett arról beszélt, hogy nagyon tetszik neki a rendezvény és örül, hogy családjával ellátogattak. – Az iskolámban sajnos nem rendeztek halloween bulit, ezért nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy eljövünk ide családommal. Jelmezt is húztunk magunkra, a testvéremmel boszorkány ruhában érkeztünk – tette hozzá. Forgács Letti mint mondta a Dalvarázs Show Kórus előadása nagyon szórakoztató volt számára. – A gyerekek elénekelték nekünk a Jégvarázs című mesében szereplő egyik dalt is, ezt jó volt hallani – részletezte.
A városháza előtt eltöltött kis pihenő után a séta folytatódott, a felvonulókat ugyanis a múzeumban forró teával, és édességgel várták. A kulturális intézményben is folytatódott a program, ugyanis nyomozós játékkal is készültek az érdeklődőknek. Idei tematika egy vásári bonyodalom volt, mely a néprajzi kiállításokat foglalta össze.
Fotó: Albert Péter





















