Kilencvenedig születésnapján virággal és csokoládéval köszöntötte Bitay Pálnét Horváth Richárd polgármester. Terike néni 1927. február 20-án Sepsikőrösön született, az általános iskolát szülőfalujában végezte. Az elemi után Marosvásárhelyen szerzett tanítói diplomát, ezután harminchat évig oktatta a gyermekeket. A kétezres évek elején – férje halálát követően – unokájáékhoz költözött Hatvanba. Elmondta, hogy bár szeret Magyarországon élni, a szíve visszahúzza Erdélybe. A család Teri mamája mindenkinek nagyon fontos, ezért a kerek évfordulóra egy kedves meglepetéssel készültek neki. – A Németországban élő lányommal is együtt ünnepelhettem, csodás érzés volt, hiszen ritkán van alkalmunk közösen tölteni egy kis időt – lelkendezett.
Terike néni kilencvenévesen is szívesen sétál a városban, aktívan tevékenykedik a hétköznapokban. Legnagyobb örömét, az ötödikes dédunokájában leli, akivel többször szerveznek közös programokat. Saját bevallása szerint a hosszú életet titka, a megélt, nehéz pillanatok feldolgozásában, lezárásában rejlik. Ha az egészségi állapota engedi, a mai napig szívesen kézimunkázik. Gyermekkora óta foglalkozik már a kötéssel, horgolással és hímzéssel, tanítóként pedig a művészeti általános iskolásoknak is továbbadta tudását. A család nagyon büszke ezekre az alkotásokra, ezért a születésnapjára egy fotóalbumot készítettek a legszebb művekből.
Fotó: H. Szabó Sándor