Kívülről átlagosnak tűnhet, belülről azonban asztalokkal, székekkel, notebookokkal és egy 3D-s nyomtatóval is felszerelt az IT turnébusz. A járművel és programjaival szerdán ismerkedhettek meg az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola diákjai. A tanulók 45 perc élményalapú oktatáson vehettek részt a járművön, ahol elsőként a 3D-technikát, majd a tervezést, valamint a programozást is kipróbálhatták. Kátai Hannának különleges élményt nyújtott a turnébusz. Megnézhettük a kis figurákat, amiket kinyomtattak, mindenkinek nagyon tetszett! Nekem is ez volt a kedvencem a rendhagyó órán, legközelebb is szeretném ezt átélni – mondta.

A nap folyamán két csoportra osztották az osztályokat. Amíg egyesek a buszban ismerkedtek a 3D-s nyomtató használatával, addig a többiek egy tanteremben tanulták meg, hogyan lehet megjavítani és elindítani egy robotot. Az IT a jövőd elnevezésű turnébusz az egész országot járja. A cél, hogy a diákok a hagyományos tantermi oktatásból kiszakadva, interaktív informatika órán fedezhessék fel ezt a világot.

Hintz Beáta, az ÚRKÁI informatika tanára azt mondta: már régóta vágytak arra, hogy az iskola is csatlakozzon a programhoz. – Örülünk, hogy a gyerekek egy újabb lehetőséget kapnak arra, hogy belekóstolhassanak a digitális kultúra világába, valamint a programozásba. Az IT busz egy nagyon jó eszköz erre a célra – hangsúlyozta. A felmérések szerint több tízezer ember hiányzik az IT szektorból. Ezért is fontos, hogy a diákok minél hamarabb megismerkedhessenek az informatika adta lehetőségekkel – közölte Vártok-Baranyi Diána, a turnébusz animátora.

Azokat a gyerekeket szeretnénk főleg megszólítani, akik jobban érdeklődnek az informatika iránt. Ez lehet sok esetben ötven gyerekből egy vagy kettő, de legalább van. És itt, az ÚRKÁI-ban is megfordult olyan diák, akit nem tudtunk kizökkenteni a programokból, ami azért jó, mert ő úgy megy haza innen, hogy programozó szeretne lenni. Magyarországon nagy az informatikus hiány, ez is az egyik célja a turnébusznak, hogy lássák a fiatalok milyen vonzó ez az ágazat ” – mondta.

A turnébusz programjain csaknem 110 ÚRKÁI-s diák vett részt.