Ma levélben fordultam a kormányhoz a nehéz helyzet miatt és több miniszterrel is személyes találkozót kezdeményeztem, annak érdekében, hogy Hatvan segítséget kapjon – írja Facebookon Horváth Richárd. Részletezi: a levélben egyebek mellett felhívtam a figyelmet arra, hogy az elmúlt évek kríziseit önerőből oldottuk meg. A pályázatainkhoz is rendre segítség nélkül biztosítottuk az önerőt. Rezsitámogatást mindössze 30 millió forintot kapott városunk, ezzel szemben a megyében más hasonló méretű települések több száz millió forintot.
A polgármester emlékeztetett: az elmúlt hetekben számos településvezető jelentette be, hogy nagy mértékű hiánnyal néznek szembe a városok. Hatvan esetében is 1,7 milliárd forintra lenne szükség a költségvetés egyensúlyának és a megszokott működésünk fenntartásához.
Ahogy a városvezető oldalán olvasható: Megjelent a Magyar Közlönyben az államnak kötelezően fizetendő szolidaritási hozzájárulás mértéke, a hatvani kötelezettség több mint 1,6 milliárd forint.
Kijelentette: Hatvan egy erős település, azonban mára központilag túlterhelték. A szolgáltatásainkat már nem tudjuk a megszokott szinten tartani, a feladatellátásunk válságba került. A költségeinket jelentősen csökkentenünk kell, ehhez pedig intézményeket kell összevonnunk, szolgáltatásokat kell mérsékelnünk, egyes esetekben meg is kell szüntetnünk azokat és az önkormányzat, valamint a hozzá tartozó cégek, intézmények dolgozói létszámát is csökkenteni kényszerülünk.
A jelenlegi krízis kezelése több érzékeny és fájó döntéssel járna. Segítség nélkül azonban ezeket kénytelenek leszünk meghozni a város gazdasági stabilitásának érdekében! – zárta posztját a polgármester.