Összesítették az idei közösségi költségvetés online és papíralapú voksait. Több mint kétezren éltek most ezzel a lehetőséggel, hogy döntsenek arról, milyen fejlesztésekre költsön a város. A hatvaniak most öt projektet szavaztak meg. Az egyik nyertes beruházás a Bajza József Gimnázium mögötti új parkolóhelyek kialakítása, amelyek a közlekedési infrastruktúra fejlesztését segítik, könnyebb és kényelmesebb parkolási lehetőséget biztosítanak majd az autósokat. Sok szavazat érkezett a közvilágítás fejlesztésére a Vörösmarty téren, valamint a Hatvani Ötös Számú Általános Iskola előtt a Szabadság úti útkereszteződésben, amelyek biztonságosabb környezetet teremtenek a lakosoknak. A Vadasparkban az állatok lakóhelyeinek korszerűsítése történik majd meg, a népkerti Kölyökarénával a hatvani gyerekeknek egy újabb játszóteret alakít ki a város, a legtöbb szavazat pedig a fásításra érkezett, amely a zöldterületek bővítését célozza.

Ez volt a harmadik közösségi költségvetés, most több mint kétezer szavazatot kaptunk. A 100 millió forintos keretbe öt projekt fért bele, a legtöbb voks a fásításra érkezett. A hatvaniak tehát döntöttek, most elkezdődik a projektek megvalósítása, erről folyamatosan hírt adunk majd. A közösségi költségvetés egy kiváló példája annak, hogy a hatvaniak beleszólhatnak abba, hogy mire költse a város a 100 millió forintot, és a szavazatok aránya is azt mutatja, hogy egyre többen csatlakoznak ahhoz, hogy közösen fejlesszük Hatvant.

Horváth Richárd elmondta azt is, hogy a következő hasonló akció a Hatvani Konzultáció lesz, amelynek az előkészületei már elkezdődtek. A kezdeményezést a Hatvani Városvédő Egyesület indítja.