Már lehet szavazni a közösségi költségvetés munkaterveire. A dokumentum 19 városfejlesztéssel kapcsolatos projektet tartalmaz. Azt, hogy a 100 millió forintos keretből mely fejlesztések kerülnek megvalósításra, a hatvaniak döntik el voksolás alapján.

Nem kell aggódniuk azoknak, akik még nem találták meg a szavazólapot a postaládájukban – erre hívta fel a figyelmet a város kabinetfőnöke. Jagodics Milán kiemelte, a kézbesítés folyamatos. – Senki ne aggódjon, aki nem találta meg a postaládában a szavazólapot. A határidőn belül meg fog érkezni mindenhová a dokumentum. Aki papíralapú formában szeretné beküldeni a szavazatát, annak lesz rá lehetősége – mondta.

Jagodics Milán arra is felhívta a figyelmet, hogy a szavazólapokat a városházán elhelyezett urnába bedobva, vagy postai úton lehet eljuttatni a hivatalba. Egy címre, egy szavazólap érkezik, azonban, ha a család több tagja is papíron szeretné leadni a szavazatát, erre is van lehetőség, ugyanis a városháza ügyfélszolgálatán plusz íveket is lehet igényelni. A kabinetfőnök hozzátette, a voksok leadására interneten keresztül is van lehetőség:

 „A közösségi költségvetés honlapja ma megnyílt, a szavazás lehetőségével együtt. Ott ugyanazt a tartalmat látják a felhasználók, mint a szavazólapon. Miután kiválasztották, hogy mely projektek a szimpatikusak, be lehet küldeni online a szavazatokat. A voksokat név megadása nélkül le lehet adni, tehát nem kell megadni semmilyen személyes adatot.” 

Jagodics Milán hangsúlyozta, egyszerre több tervre is lehet szavazni, azonban figyelembe kell venni a 100 millió forintos keretet. A projektek mellett megtalálható a megvalósulás költségének az összege, így nyomon követhetjük, hány ötletet tudunk kiválasztani. A közösségi költségvetés voksainak leadási határideje április 9-e.       

A szavazólapokat a következő címre várják: 3000 Hatvan, Kossuth tér 2.

Az elektronikus szavazatokat itt lehet leadni: kozossegikoltsegvetes.hatvan.hu