A Jam Gardenben gyűltek össze az érdeklődők szombaton a harmadik hatvani roma napra. A helyszín új volt, a rendezvény pedig a régi. Most is a hagyományok ápolására helyezték a hangsúlyt. Volt babgulyás, a gyerekeknek édesség, így mindenki jól lakhatott a rendezvényen. Hatvan Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának kiemelt célja, hogy közösségi és értékteremtő feladatokat is megvalósítson a városban. Ezen a programon a roma kultúrát mutatják be és népszerűsítik, igazolva, hogy mindez a mai napig élő hagyományokkal rendelkezik. – Ezen a napon összehozzuk a romákat egy kellemes délutánra. Megbeszéljük a problémákat, ha tudunk segítünk egymásnak – mondta el Baranyi Béla, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, az esemény szervezője.

A színpad sem maradt üres ezen a napon: fiatal zenei tehetségek szórakoztatták a közönséget.

Fotó: Bajzáth Gergő