A Grassalkovich Művelődési Házban tartotta meg közös név- és születésnapi ünnepségét a Naplemente Nyugdíjas Klub. A tagokat Horváth Richárd köszöntötte, aki arról beszélt: egész életünk során keményen dolgozunk, hajtjuk magunkat a családunkért, hogy megvalósítsuk céljainkat, hogy előrejussunk az életben. És közben megannyi élményt és barátot szerzünk, családot alapítunk. Rávilágított, hogy mennyi tudást és élményt szerzünk mindeközben, és hogy milyen jó visszagondolni ezekre, együtt lenni a szeretteinkkel.

Ezt követően felköszöntötték az ünnepelteket, mindenki kapott egy emléklapot és egy szál virágot a klubtagoktól. Többféle süteménnyel, tortával is készültek az eseményre. A Naplementében nagyon aktívak a nyugdíjasok, egész évben rendszeresen tartanak programokat, a klubfoglalkozások mellett kirándulni járnak, fürdőkbe mennek és nagy társasági életet élnek. Odafigyelnek egymásra, ennek jele a közös ünneplés is, amikor versekkel és énekekkel köszöntik egymást.

fotó: Albert Péter