A Jam Gardenben egész nyáron pörgés van, kertmozik, koncertek és különböző programok váltják egymást ezekben a hónapokban. Szeptemberben sem áll meg az élet itt, legutóbb a Budapest Bár koncertezett a művelődési ház udvarán. A zenekarra sokan voltak kíváncsiak, már jóval a fellépés előtt kezdett megtelni a hely. Sorra foglalták el a padokat az érdeklődők és egyre nagyobb sorok alakultak ki a büfénél is. A Budapest Bár öt állandó zenészből és összesen 13 énekesből áll, az hogy egy-egy koncertre ki megy el fellépni, azt mindig közösen döntik el.
Hatvanba hárman érkeztek, Behumi Dóri klasszikus fuvola és jazztanszakon végzett a zeneművészetin, a kezdetektől tagja a zenekarnak. Azt mondta, mindig alaposan megválasztják, hogy melyik dalt ki énekelje, de persze vannak olyan dalok, amiket mindenki szeret, és vágyik arra, hogy ő álljon vele színpadra, neki az „Ezt a nagy szerelmet” dal ilyen. Amit Kiss Tibi énekel, de Mező Misi is szeretné.
A Budapest Bár repertoárja több száz dalból áll, így vannak olyan dalok, amik népszerűbbek és többen is szívesen elénekelnék. Farkas Róbert zenekarvezető elmondta, hogy lehet érdemes lesz egyszer egy olyan koncertet összerakniuk, ahol minden énekes azt a dalt énekli, ami a kedvence.
Hatvanba három énekes állt színpadra az este során: Behumi Dóri mellett a Hiperkarmából ismert Frenk és a korábban feloszlott Colorstar énekes, Keleti András is fellépett. S bár, a Budapest Bár eredetileg a Jam Garden nyárzáró koncertje lett volna, nemrégiben meghosszabbították a nyitvatartást és október közepéig még várják a látogatókat a Grassalkovich Művelődési Ház udvarán.