A Széchenyi István Római Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola tornaterme adott otthont az újhatvani egyházközség rendezvényének, ahol minden korosztály képviseltette magát. A regisztrációt követően különböző csoportokra osztották az egybegyűlteket, így a kicsik és a felnőttek közösen vettek részt a programokon. Bokros Levente plébános szerint fontos, hogy az adventi időszakot együtt, békében és szeretetben töltsük, hiszen ez egy közös élmény.

– A karácsony és Jézus születésére való felkészülés nem csak a nagy bevásárlásokról és a sütésről szól. Elsősorban azon van a hangsúly, hogy együtt legyünk, figyeljünk egymásra és lelkileg felkészüljünk a karácsonyra – fogalmazott. A programon kötetlen előadásokat is tartottak, ahol a hívek meghallgathatták a Kárpátaljáról érkezett Csonka Csaba plébános gondolatait is, aki azt hangsúlyozta: a magyaroknak el kell hagyniuk a pesszimizmust és pozitívan kell szemlélni az életet.