Különleges projekt miatt érkeztek a városba a WWF szakértői, ugyanis Hatvan Város Önkormányzatával közösen szeretnék megalkotni Hatvan fenntartható energia- és klímaakciótervét. – A környezettudatosság és az energiatakarékosság kialakítása egy élethosszig tartó folyamat. Fontos, hogy az emberek tudják, hogy minden tevékenységük számít, ami hatással van a klímára, környezetünkre és a helyi élettérre. Tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen tettünkkel mit okozunk és milyen módon tudunk ezen alakítani. Együtt lehet változtatni – mondta Csontos Csaba, a WWF Magyarország projektvezetője. 

Az stratégiai dokumentum összeállításában ezért a lakosság segítségét is kérik. Egy kérdőívvel mérik fel a település jelenlegi energetikai helyzetét. Ez alapján állítják majd össze az akciótervet, amely megoldási javaslatokat nyújt majd az energiafelhasználás mérsékléséhez, és a káros klímahatások elleni védekezéshez. A város stratégiai dokumentumának kidolgozását segítő, „A fenntartható Hatvanért” elnevezésű kérdőívet október 16-ig lehet kitölteni.

A projektvezető hangsúlyozta, hogy Hatvan már kézzelfogható eredményeket is elért az idén szeptemberben létrehozott Energetikai Tanácsadó Iroda segítségével. Ezt pedig -mint mondta – azt mutatja, hogy a város jó úton halad az energiaválság kezelésében.

A kérdőív ide kattintva érhető el.