A Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola tornaterme adott otthont az idei Tornatermi Futóversenynek. A rendezvényt már harmadik alkalommal hirdették meg, és sikerességét mutatja, hogy ebben az évben megtelt a lelátó szurkolókkal.
A felső tagozatos diákok két csoportban mérték össze gyorsaságukat. A harmadik korcsoportosoknak 600 méteren, míg a negyedik korcsoportosoknak 800 méteren kellett megmutatni, mennyire fürgén tudják szedni a lábukat.
– Sajnos az idei késő téli időjárás nem kedvezett a sportolóknak. A sok csapadék miatt a felkészítő tanároknak nehéz dolguk volt, hiszen nem volt lehetőségük kinti edzéseket tartani. Bízom benne, hogy ezzel az eseménnyel kicsit hozzá tudunk járulni a tavaszi futószezon előkészületeihez – fogalmazott Tarsoly Imre, az Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke.
Krizsán Boglárka már régóta készült a megmérettetésre, és bár magabiztosan győzni tudott elmondta, hogy a futam alatt végig izgult.
A futás szerelmesei már nagyon várják a tavaszt, hiszen a sport kedvelői számára most indul a szezon. Számos szabadtéri versenyen vehetnek majd részt, országos és helyi szinten egyaránt. Hatvanban az első szabadtéri versengésre még márciusban sor kerül.