Suliváró foglalkozást tartottak a Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskolában. Az eseményen a pedagógusok egy közös tánccal mozgatták meg a gyermekeket, melyhez minden leendő elsős csatlakozott. A tornateremben sorversenyeken is részt vehettek a kicsik, valamint különböző ügyességi feladatokban is kipróbálhatták magukat. A rendezvényen kézműveskedésre is lehetőség nyílt, húsvéti dekorációkat készíthettek el a nagycsoportos óvodások. Mindezek mellett zenélhettek, hangszerekkel ismerkedhettek, valamint mesét is hallgathattak. A pedagógusok igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy mindenki találjon a kedvére való elfoglaltságot. – A játékos délelőttel szeretnék elősegíteni a gyermekek beilleszkedését, valamint megismertetni a szülőkkel az intézmény pedagógiai rendszerét. Fontos tudni, hogy az intézményünk magas eredményeket ért el az elmúlt években, így ezeket is ismertettük a jelenlévőkkel. A beiratkozás április 20-án és 21-én lesz, melyre már nagyon készülünk – részletezte Polonkai Zoltánné, az iskola igazgatója.

Az eseményen egy külön teremben szülői fórumot is tartottak, ahol bemutatták a vendégeknek a tantestületet és az órák felépítését, valamint azokat a szakköröket melyekhez csatlakozhatnak majd a gyerekek.

Fotó: Albert Péter