Az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskolában ismét ökotábort szerveztek. A diákok számtalan program közül válogathattak. Többek között manóházat, malacperselyt, szélcsengőt, kispárnát, ceruza- és mécsestartót is készítettek, de egy virágoskertet is kialakítottak az iskola udvarán. A tanulásra is hangsúlyt fektettek. A legómatek foglalkozás után azonban a játékra is jutott idő. Divatbemutató és csoportos verseny is színesítette a táborozók napjait.
A közvetlen környezet megismerését is fontosnak tartották a szervezők. A város látnivalóit is meglátogatták, így a vadaspark állataival is megismerkedhettek, és a jászberényi állatkert lakóiról is megtudtak új dolgokat.
A tábor végén pedig kiállítást szerveztek a hét folyamán készített tárgyakból, amely nagy sikert aratott a szülők körében.