Számos városból, így Füzesabonyból és Gyöngyösről is érkeztek védőnők a hatvani Grassalkovich Művelődési Házba, ugyanis itt rendezték meg a Megyei Védőnői Továbbképző Napot. A fókuszban a kora gyermekkori regulációs zavarok álltak, ezzel kapcsolatban hallgathattak előadásokat a jelenlévők. Tóth Györgyné, a Hatvani Védőnői Szolgálat vezetője elmondta, ezek az alkalmak nagyon fontosak, a szakmai tudás fejlesztése kiemelt szakmában. – Ez a nap a védőnők szakmai továbbképzéséről szól. A mostani téma pedig nagyon fontos a mai időkben, az itt megszerzett tudást később hasznosíthatják a védőnők munkájuk során – fejtette ki.

Dr. Scheuring Noémi, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főorvosa tartott előadást.  Elmondta, a kora gyermekkori regulációs zavaroknak a csecsemők, kisgyermekek viselkedés- és érzelem szabályozásának nehézségeit nevezzük. – Ahogy látjuk az evészavar újabban előforduló problémát jelent. Sok gyerek elutasítja a táplálást, ez sok gondot okoz, a szülőknek és a szakembereknek is nehéz helyzetet teremt. Azért fontos a továbbképzés, hogy már a felkészülésben is segítséget nyújthassunk, megmutatjuk, miként lehet megelőzni a problémát – fogalmazott. Hozzátette: kifejezetten új területnek számít a kora gyermekkori lelki egészség témája, éppen ezért nagyon fontos, hogy minél szélesebb körben tájékoztathassák az egészségügyben dolgozókat. Kiemelte: öröm látni, hogy a védőnők foglalkoznak ezzel a témával, és ilyen sokan részt vettek az előadáson.