A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnuszt. Az Ady Endre Könyvtár ajtaja még zárva van, de a hatvani szakemberek az idei évben is megemlékeznek erről az ünnepről. A jelenlegi helyzetben nem tudnak együtt lenni élő közösségként, de mindenképpen szeretnének segíteni az ünneplésben.

Ezért két könyvet is ajánlanak:

Nyáry Krisztián: Általad nyert szép hazát, A Himnusz és a himnuszok kalandos élete című könyve állományunk friss tagja. A rövid, de tartalmas mű a nemzeti himnuszokról – azon belül pedig Kölcsey művéről – közöl új és érdekfeszítő ismereteket.

 

 

Kozma László: Kölcsey Ferenc: Himnusz

„A Himnusz legismertebb, legtöbbször hallott költeményünk. Értelmezéséhez mégis több félreértés kapcsolódik: egyes bírálói úgy vélekedtek, hogy pesszimista, csak a múltbeli csapások miatt kesereg. Ennek épp az ellenkezője igaz: a Himnusz érett fővel, józanul, éles, kristálytiszta logikával teszi mérlegre a magyarság cselekedeteit, foglalja össze történelmünket, jelöli meg a bajainkból kivezető egyetlen utat – véli a piarista tanár-költő, Kozma László, aki legújabb könyvét Kölcsey költeményének szentelte