Rendhagyó program zajlott a Hatvani Szent István Iskolában, ugyanis egy könyvbemutatót tartottak a helyszínen. Az esemény keretében Pálos Frigyes kanonok, prépostra emlékeztek meg. A rendezvényen részt vett Beer Miklós, a Váci Egyházmegye nyugalmazott megyéspüspöke is, aki úgy véli, hogy az atya tanításainak köszönhető, hogy püspök lett.

Pálos Frigyest 1978-ban az általa tisztelt Csík József helyére kinevezték esperesnek Hatvanba, 1979-ben pedig prépost-plébánosként folytatta működését. Frici atya több mint 34 évet töltött a városban ez idő alatt rengeteget tett az egyházközösségért. A hatvaniak jól ismerték, papi hivatása során bármikor meg lehetett keresni, a templom ajtaját kitárta, zenei hangversenyeknek, koncerteknek adott lehetőséget.

Frici atya tiszteletére egy emlékkönyv is készült, melyet az eseményen bemutattak a közönségnek. – Amikor megtudtuk, hogy az atya nincs már köztünk elkezdtünk szervezni egy találkozót a barátai számára. Az atya szobájában ültünk össze és egyértelmű volt, hogy az emlékét szeretnénk átadni az utókornak. Gondolkodtunk, hogy miben tudunk segíteni egymásnak, végül kirajzolódtak az emlékkönyv alapjai – részletezte Beer Miklós, a Váci Egyházmegye nyugalmazott megyéspüspöke.

Az eseményen részt vevők több emlékezetes pillanatot is felidéztek, ami Frici atyával kapcsolatos. Köles József főorvos szerint az atya nagyon sokoldalú és nagyszerű ember volt. – Frici atya nem csak lelki munkát végzett, mindenben segített, amiben csak tudott. Nagyszerű ember volt. Tevékenysége alatt több felújítás is végbement: statikailag is megerősítették a plébánia épületét, és kialakították a templom fűtését is – mondta Köles József főorvos. A program hátralévő részében lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésekre, illetve az emlékkönyv megvásárlására is.

Fotó: Albert Péter