Márciusban tavaszköszöntő programokkal várják az érdeklődőket a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban. Új időszaki kiállítás is nyílt a díszterem előtermében, ahol Kalas András festményeit tekinthetik meg a látogatók. Mindezek mellett tovább bővültek a múzeum falai, igényesen elkészített preparátumokkal és trófeákkal. Lakatos Anna, a vadászati múzeum igazgatóhelyettese elmondta, hogy gyermekközpontú és interaktív eseményekkel is készülnek a családosok számára. – Március 15-én kastélytörténeti épületvezetéssel és tematikus tárlatvezetéssel várják a látogatókat, melynek főszereplője Fekete István lesz, valamint A bereki ember című film is vetítésre kerül – emelte ki.

Március 18-án a Krúdy Gyula Irodalmi Kör mutatkozik be az intézményben, valamint felavatják Széchenyi Zsigmond szobrát is. Mindezek mellett 21-től 31-ig a víz világnapjával kapcsolatban tematikus múzeumpedagógia foglalkozásokra várják a gyermekeket. A komolyzene kedvelőit is várják március 25-én és 30-án a Bach Mindenkinek Fesztiválra.