Kocsisor állt a Népkert előtt szombaton, hogy leadhassák az otthon felhalmozódott veszélyeshulladékokat a helyi lakosok. Az eseményt nagy érdeklődés fogadta. – Szombatra hirdettük meg a hulladékgyűjtő akciónapunkat. Rengetegen jöttek, már 9 óra előtt érkeztek az első autók – mondta Nagyné Csergei Dóra környezetvédelmi ügyintéző.

Kondek Zsolt képviselő azt mondta: problémát okoz a határban lerakott hulladék, amivel az emberek nagy mértékben károsítják a természetet. – A város életében nagyon fontos a veszélyeshulladék-gyűjtés, hiszen a háztartásokban több ilyen fajta hulladék keletkezik, és ennek az összegyűjtése nagyon fontos, hiszen ez feldolgozható, és nem a környezetet terheli – tette hozzá.

A Csányi úti hulladékudvarba évente legfeljebb 100 kg mennyiségű veszélyes hulladékot adhatnak le a hatvaniak is. Ehhez lakcímkártya, valamint az utolsó negyedéves befizetési igazolás szükséges.

Fotó: Albert Péter