Lassan befejeződnek a nyári aratási munkák, becslések szerint várhatóan mintegy 7,5 millió tonna lesz a nyári gabonatermés. A napraforgót sok helyen még ezen a héten is folyamatosan aratják, a terményből országos átlagban rekord feletti termés várható. – Pont a virágzáskor kapott csapadékot a növény, ami akkor nagyon jól jött a földeken. Az ezt követő időszakban rövid ideig tartott a napsütéses idő, ezért a méheknek csak 10 napja volt arra, hogy beporozzák a növényeket, de még ez a folyamat is sikeresen megtörtént. A kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően mennyiségben és minőségben is kiváló lesz az idei napraforgótermés – közölte Simon Attila mezőgazdasági szakértő. Hozzátette: a hazai példával ellentétben Nyugat-Európában idén nagy aszály volt, így a gazdák 5-10%-kal drágábban tudják eladni a termést.

A búzánál ezzel szemben már nem olyan szerencsés a helyzet, ugyanis aratáskor épp esős volt az időjárás. Mindez leginkább a malmi búzát érintette érzékenyen, ugyanis a betakarításkor a sok eső felhígította a beltartalmat, így kevesebb sikértartalommal tudták bevágni a terményt. Éppen ezért a kenyérgabonának szánt búzából kevesebb lett, ennek megfelelően 10-15 százalékkal magasabb áron került értékesítésre, ami azonban a liszt áremelkedését vonzza magával.

A hozamok még így sem rosszabbak az elmúlt 10 év átlagához képest, így idén mintegy 4,7 millió tonna őszi búza termett, a belföldi felhasználás általában 2,5-3 millió tonnát tesz ki, így bőven jut exportra is. Idén 1,2 millió tonna búzát a malomipar hasznosít az országban, 800 ezer tonnát használnak takarmányozásra, 300 ezer tonnát vetőmag-előállításra, 200 ezer tonna pedig ipari felhasználásra megy, az export árualap pedig 2 millió tonnát tehet ki.

Kezdőkép forrása: google.com