Szokatlan látvány fogadta a hatvaniakat kedd délután a településen. Egy nosztalgikus megjelenésű dotto járta az utakat, családi, baráti városnézés élményét nyújtva az utazóknak.  Az attraktív, idegenforgalmi látványosságnak is számító dotto vonzza a kikapcsolódásra, pihenésre és ismeretszerzésre vágyókat. Nem csak a turistákat érdekli, újdonságot nyújt a várost már jól ismerők számára is, mivel új perspektívából mutatja meg a települést.

A kisvonat formájú jármű a Városháza elől startolt, itt várták a családok, hogy elinduljanak a rendhagyó túrára. A programra regisztrálni kellett, és népszerűségét mutatja, hogy még este, sötétben is sokan szálltak fel a dottóra.  Egy túra körülbelül 20 percig tartott, ezalatt bejárták Hatvan nevezetességeit. – Már háromszor voltam rajta, nagyon élveztem a körutazást, máskor is felülnék rá – osztotta meg élményeit Balogh Levente. A kocsik centiméterekre követik a mozdony nyomvonalát a kanyarokban, vagyis egy nyomvonalúak, így teljesen azt az érzést nyújtják a rajtuk utazóknak, mintha vonaton ülnének.