Kisebb robbanások, látványos reakciók, elektromosság, sőt még boncolás is várta a diákokat a Hatvani Bajza József Gimnáziumban. A Kísérletbazár eseményére a hatvani, és a környékbeli iskolákból is érkeztek tanulók. A legtöbb kísérletet a Bajzás diákok mutatták be a társaiknak.
Az egyik tanteremben a statikus feltöltődés jelenségét ismerhették meg jobban a fiatalok. Varga György, az iskola diákja elmondta, hogyan működik a gömb formájú szerkezet. – Ez egy Van de Graaff-generátor. A működésének a lényege, hogy egy gumiszalag a súrlódás következtében elektromos töltést közvetít egy fémgömb belsejébe, ami a levegőben kisül – mondta.
Az iskola tornaterme is kísérleti laborrá változott. Itt egyszerre több témával is találkozhattak az érdeklődők. Az egyik a standnál egy tejtűzijáték elnevezésű jelenséggel ismerkedhettek meg a tanulók. Móricz Anna Virág elmagyarázta, hogyan zajlott a bemutató. – A tejbe rakunk ételszínezéket. Egy másik tálba pedig szappant teszünk, ebbe belemártunk egy fültisztító pálcikát, majd ezt a tejbe mártjuk. A szappan megbontja a tej felületi feszültségét, emiatt a színezék tűzijátékszerűen szétárad benne – részletezte a diák.
Változatos események fogadták a tanulókat az intézmény udvarán is, ahol akár mini robbanást is láthattak a diákok. – Az ecetnek, illetve a szódabikarbónának a reakcióját láthattuk. Ennek a két vegyületnek a reakciója során széndioxid, illetve víz keletkezett, ami egy nyomásváltozással járt. Ennek az eredményeként kilő a műanyag dobozka kupakja – fogalmazott Zsíros Bence.
Egy másik asztalnál pedig a belsőégésű motorok működését szemléltették. – Bemutatjuk a négyütemű motornak a dízel, és a benzines változatát is, makettek és térbeli dugattyúk segítségével. Megmutatjuk a turbófeltöltő működését is, beszerelt formában – mondta Baranyi Kristóf.
A Kísérletbazár eseménye hagyományként illeszkedik az oktatási intézmény programjaiba – erről már Kiss Judit, biológia-kémia tanár beszélt. A természettudományos munkaközösség vezetője kiemelte, több mint ezer diák vett részt az idei eseményen. – A Hatvani Bajza József Gimnáziumban nagyon népszerű program a Kísérletbazár. Ilyenkor a diákjaink mutatnak be különböző természettudományos kísérleteket. Továbbá a matematikához kapcsolódó, játékos laborokat is szervezünk. Az eseményt mindig a környékbeli iskoláknak hirdetjük meg. Hatvanból szinte az összes általános iskolából, teljes létszámmal érkeztek a gyerekek, valamint – a többi között – Nagyrédéről, és Herédről is eljöttek hozzánk – részletezte.
A pedagógus hozzátette, közel 100 tanuló, több mint 50 kísérletet mutatott be a meghívott diákok részére. A Kísérletbazár célja az volt, hogy felkeltsék a gyerekek érdeklődését a matematika, és a természettudományok területei iránt.
Fotó: Rozgonyi Dezső


































