Az egyesület elnökének megnyitója után Hazuga Károly ny. altbgy. BEOSZ elnök. Maczó László, Bér polgármestere, egyben a helyszín tulajdonosa, és Bodrogi István ny. r. ezredes, Pásztó alpolgármestere mondott köszöntőt, majd elismerések átadása következett. A KIKNYP parancsnokának elismerését Molnár János alezredes adta át Virágh Istvánnak, BEOSZ ÉMR emlékérmét pedig Kozma László, a salgótarjáni Rendvédelmi Nyugdíjasok Bajtársi Egyesületének leköszönő elnöke vehette át. Az elismerések átadása után a résztvevők kölcsönösen ajándékokat adtak egymásnak, melyeket a BEOSZ részéről Hazuga Károly ny. altábornagy, Hatvan város és a szervező egyesület nevében Lestyán Balázs alpolgármester és az egyesület elnöke, a vendéglátók képviseletében pedig Bodrogi István ny. r. ezredes adott át.

A megnyitó után, a résztvevők két csoportra oszlottak. A BEOSZ elnökség tagjai rövid megbeszélést tartottak, melyen a frissen kiírt, és kiírásra váró pályázatokról esett szó.

Ezután Maczó László tulajdonos ismertette a szép környezetben lévő létesítményt, a porcelánmúzeumot és a rádiómúzeumot, illetve a helyszín egyéb nevezetességeit, majd Bodrogi István pálinkatörténeti előadása következett, ami után természetesen a kóstoló sem maradt el. A kóstoló után jól esett a finom ebéd, amit szintén Bodrogi István készített el, és a résztvevők nagy elismeréssel fogadtak.

A helyszín és az általa nyújtott lehetőségek mindenki elismerését kivívták és a délutáni hazaindulás előtt több vendégben is megfogalmazódott, hogy saját szervezeteikkel ide vissza fognak térni.

 

Kőszegi Ferenc

Fotók: Burda Gabriella