Már megtekinthető az a kiállítás és vásár, amit az Eszterlánc Kézműves Egyesület alkotóinak a munkáiból áll. Az ünnepi eseményt Horváth Richárd polgármester nyitotta meg a következő gondolatokkal:

 „Nekünk, a városnak, 20 ezer embernek, fontosak a gyökerek. Fontos az, hogy tudjuk, kik vagyunk, hogy tudjuk, honnan jöttünk és hova tartunk. Ennek az egyik alapja az, hogy hatvani emberek, hatvaniaknak alkotnak. Azt gondolom, hogy ez a vásár és ez a nap, erről szól!” 

Az ünnepi beszéd után a Dalvarázs Show Kórus műsora következett, majd Lénárd Viktória tavaszi-nyári ruhakollekcióját tekinthette meg a közönség. 

A megnyitóünnepség után az érdeklődők megcsodálhatták, és akár meg is vásárolhatták a nekik legjobban tetsző termékeket. Kínálatban pedig nem volt hiány. Ha valaki gyermekjátékot, húsvéti dekorációt, vagy akár ékszereket keresett, az könnyen megtalálhatta a számítását.

Fonyódi Imréné egy éve talált rá az alkotás örömére, szerinte ezért különlegesek a kézműves termékek. – Szívvel készül, sok munkaóra van benne, és egyedi, megismételhetetlen termékek a kézműves termékek – mondta.

Tóth-Antal Istvánné már nyugdíjas volt, amikor úgy döntött, hogy nagyrészt horgolt figurák készítésével szerez boldogságot majd sok gyermeknek. A legnagyobb örömet az jelenti számára, amikor egy játék megtalálja a helyét a családban.  – Mikor az édesanya azt mondja, hogy Julika, nagyon boldog vagyok, mert amióta a kisfiam a nyuszival játszik, azzal alszik, sokkal nyugodtabb. Olyan ez, mintha a játék egy szeretet sugározna kifelé és a gyerek megnyugodna tőle. Ez nekem nagyon jó és több ilyen visszatérő vásárlóm is van – részletezte. 

A minőség mellett a tartósság is megkülönbözteti a kézműves termékeket a tömeggyártással készült tárgyakkal szemben – erre már Poórné Mike Éva az Eszterlánc Kézműves Egyesület elnöke hívta fel a figyelmet.  – Az embereknek ne az legyen az első, hogy berohan a legolcsóbb boltba és megveszi ott a legrosszabb minőséget, hanem tényleg egy tartós, szép kivitelezésű, Jó minőségű terméket adjanak egymásnak, vagy akár dekoráljanak vele. Vannak nálunk ékszerek, lakásdekorációk, tehát bármilyen használati tárgyat vegyenek, nálunk az garantáltan jó minőségű – mondta.

Az egyesület elnöke hozzátette, a kiállítással egybekötött vásár április 1-ig tart, azonban április 22-én újra lehet majd találkozni az alkotókkal és munkáikkal a Futó Fesztivál eseményén, Hatvanban a Tarka Piacon.  

Fotó: Albert Péter