Zöldhulladék-gyűjtéssel indul a tavaszi nagytakarítás, április 22-én az újhatvani, április 29-én pedig az óhatvani városrészen viszik el a kerti hulladékot. Ezeket mindenkinek kötegelve, vagy műanyag zsákokba kell elhelyezni a ház elé. – Magánszemélyek élhetnek ezzel a lehetőséggel, a levágott füvet, faágat, avart, fanyesedéket, lehullott lombot, reggel 7 óráig kell elhelyezni a házak elé. A faágakat egy méteres darabokban, kötegelve pakolják ki, ne pedig halomba, mert a hulladékszállító nem fogja elvinni. Szintén nem szabad kitenni háztartási hulladékot, inert hulladékot, törmeléket, veszélyes hulladékot – mondta Nagyné Csergei Dóra, környezetvédelmi ügyintéző. Hozzátette: veszélyes hulladéknak minősül a személyautó gumiabroncs, melyből évente személyenként maximum 4 darab adható le a Csányi úti hulladékudvarban.

Május 4-étől pedig folytatódik a takarítás, kezdődik a lomtalanítás, amit öt lépcsőben valósít meg a Szelektív Nonprofit Kft. Lomnak tekinthető a feleslegessé vált nagyobb méretű berendezési tárgy, mint például bútorzat, ágybetét, fotel, valamint háztartási berendezések. A szolgáltató arra kéri a hatvaniakat, hogy úgy helyezzék ki ingatlanjaik elé az elvitelre szánt dolgokat, hogy azok a közlekedés biztonságát ne zavarják. A veszélyes hulladékok lerakására a Csányi úti hulladékudvarban van lehetőség, amiről bővebb információ a szelektivkft.hu weboldalon olvasható. 

Kezdőkép: archív