Ünnepségnek adott otthont a hatvani Grassalkovich Művelődési Ház, ahol az Országjáró Nóta Klub szervezésében köszöntötték Sütőné Nyilas Katalint a kétszeres, kiemelt arany minősítésű versmondót. A különleges alkalom a művészet, a közösség és a megbecsülés ünnepe volt. Az eseményen Lestyán Balázs alpolgármester arról beszélt, hogy a versekben rejlő érzelem, szeretet és szépség ritka egységet teremt, amely a lélekre is hat. Mint mondta: a mai rohanó világban különösen nagy szükség van az ilyen pillanatokra. Az eseményen Menyhárt Pálné, az Országjáró Nóta Klub vezetője beszédében kiemelte: rendkívüli büszkeséggel tölti el, hogy ilyen tehetséggel bír klubtagjuk. Kiemelte: ameddig csak teheti, támogatja és segíti munkáját.
Sütőné Nyilas Katalin már gyermekkorában beleszeretett a versmondásba, több városi eseményen is szerepelt. – Az általános iskolában és a gimnáziumban is nagy szerepet töltöttek be az életemben a versek, sok rendezvényen voltam jelen fellépőként, emellett a Hatvani MÁV Szimfonikus Zenekar tagjaként hegedültem is. Folyamatosan bővítem a tudásom repertoáromban népmesék, vidám és komoly versek egyaránt megtalálhatók – több mint ötvenet tudok fejből – részletezte.
A versmondás szeretete az idő múlásával sem halványult. Az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud vetélkedőn tavaly és idén is a döntőig jutott, ahol kiemelt arany minősítést szerzett. A versmondó hangsúlyozta: nagyon sokat köszönhet Menyhárt Pálnénak, ugyanis mindig biztatta, és segítette, amikor kellett. Az ünnepségen két arany minősítésű előadót is köszöntöttek: Sütőné Nyilas Katalin mellett színpadra lépett Strausz Mária is, aki népviseletben adott elő egy részletet egy hagyományos népi lakodalmasból.