Ahogy arról már beszámoltunk: a kormány csaknem másfél milliárd forinttal támogatja a hatvani sportcsarnok építését. A pénz pedig két ütemben érkezik a beruházáshoz: idén a nagyobbik része, 1 milliárd forint, jövőre pedig a többi. Mindennek elosztásáról Horváth Richárd polgármester egyeztetett Pogácsás Tiborral és Banai Péter Benővel.  Az önkormányzati államtitkárral és az államháztartásért felelős államtitkárral a hatvani polgármester azután tárgyalt személyesen és írásban is, miután márciusban Orbán Viktor miniszterelnökkel négyszemközti megbeszélésen egyeztek meg a kormányzati támogatásról. – Folyamatosan aktívan és keményen dolgozunk azért, hogy a beruházás a lehető leggyorsabban megvalósuljon. Azon vagyunk, hogy a városnak végre legyen egy sport és rendezvénycsarnoka – fogalmazott Horváth Richárd.

 

 

A tervek szerint 2019-re elkészülhet a csarnok ezer férőhelyes lelátóval, a szabványoknak megfelelő pályával és a legkorszerűbb kiszolgáló helyiségekkel, öltözőkkel. Természetesen itt az összes teremsport művelői helyet kapnak, de a létesítmény egyéb rendezvények lebonyolítására is alkalmas lesz  A beruházás 2,2 milliárd forintból valósul meg.

 

Kezdőkép: a sportcsarnok látványterve