Muskátli, begónia, hortenzia mellett olyan különleges növények is díszítik Schlőgl Lászlóné portáját, mint az örökzöld magnólia, amerikai tulipánfa és szegfűfa. Elmondta: tíz éve nevezett először a „Tiszta, virágos Hatvanért” versenyre, azóta többször nyert helyezést, kétszer volt első. Ebben az évben is készül a megmérettetésre. – Idén megint próbálkozok, ősszel nagyon sok virágot ültettem, teljesen átalakítottam a kertet a tavalyihoz képest. Nagyon sok rózsát ültettem, de rengeteg hortenzia is található, ami nagy kedvencem. Magamnak szépítgetem a portát, de nagy örömmel mutatom meg másoknak is – részletezte.

Ebben az évben is több környezetszépítő versenyre várja Hatvan Város Önkormányzata a jelentkezéseket. Gulyás Katalin, Hatvan főkertésze elmondta: magánszemélyek és intézmények egyaránt nevezhetnek több kategóriában. – A „Tiszta, virágos Hatvanért” környezetszépítő versenyt már hosszú évek óta meghirdeti a város. Ennek a célja, hogy az ingatlanok minél rendezettebbek, tisztábbak legyenek. Másik versenyünk pedig a „Legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei. Erre az országos versenyre kilencedik alkalommal neveztünk, többször hoztunk már el díjakat – foglalta össze.

A „Tiszta, virágos Hatvanért” versenyre június 30-ig, míg a „Legszebb konyhakertek” megmérettetésre június 15-ig lehet jelentkezni. A beérkező nevezéseket szakmai zsűri bírálja majd el, melynek eredményeit szeptemberben hirdetik ki. A pályázati felhívásokról bővebben tájékozódni a hatvan.hu weboldalon lehet, innen a jelentkezési lapok is letölthetőek, papír alapon pedig kérhetők a Városháza ügyfélszolgálatán.