Már megkezdődtek a munkálatok a Hatvani Strand területén – erre hívta fel a figyelmet az uszoda és a strand ágazatvezetője. Szegedi Zoltán kiemelte, most a kertészeti feladatokon van a hangsúly. – Sok embernek furcsa, de mi már másfél hónapja azon vagyunk, hogy virágosítsunk, szépítsünk, a füvet és a sövényt nyírjuk. Természetesen a nyitás előtt még ráfrissítünk ezekre a dolgokra – mondta.
Az ágazatvezető azt is elmondta, hogy a szolgáltatások számát is szeretnék bővíteni, valamint több programot is terveznek. A Strandfoci Kupa már évek óta közkedvelt sportesemény a hatvaniak körében, így idén is megszervezik. A tavalyi meleg és száraz nyárnak köszönhetően a strand jó évet zárt. – A tavalyi évre még hatással volt a világjárvány, azonban az időjárásnak köszönhetően, körülbelül 10 százalékkal magasabb volt a látogatottságunk, mint a korábbi években – részletezte.
Szegedi Zoltán hozzátette, 2022-ben közel 35 ezer látogatója volt a strandnak és idén is hasonlóan kiemelt forgalomra számítanak.
A nyitást június 17.-re tervezik. Reggel hat órától az úszókat, kilenc órától pedig a strandolni vágyókat várják majd.