A Kossuth téren gyülekeztek ma délután az iskolások és tanáraik, valamint azok, akik kedvet kaptak a biciklizéshez. A résztvevők a főtérről indultak útnak, hogy körbetekerjenek a városon, és ezzel megismerjék Hatvan nevezetességeit is. A tömeg egy meghatározott útvonalon haladt Horváth Richárd polgármester és Lestyán Balázs alpolgármester vezetésével, így a Hegyalja útnak vették az irányt, majd a Grassalkovich-kastély parkján keresztül a Népkertbe érkeztek. Püspöki Zalán Gábor, Püspöki Noémi és Rostás Brigitta rutinos biciklisek már, mindennap kerékpárral mennek iskolába. A fiatalok azt is elárulták, azért szeretnek két keréken közlekedni, mert gyorsabb és az egészségükre is jó hatással van.
– Ezzel a rendezvénnyel az a célunk, hogy a fiatalabb korosztály is azonosuljon a környezettudatos élettel. Külön öröm, hogy egy rögtönzött közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a megjelent iskolások jobban szeretnek biciklizni és focizni, mint a számítógép előtt ülni – fejtette ki Horváth Richárd polgármester.
A polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat megpróbálja megteremteni annak a lehetőségét, hogy minél többen tudjanak két keréken közlekedni a városban.
A biciklis felvonulás után a tehetséges diákok azt is megmutathatták, hogyan ügyeskednek és milyen gyorsan tudják hajtani a bringát. Az indulók több korcsoportban mérték össze tudásukat. Bali Viktória elsőként ért célba. A lány elárulta, hogy maga is meglepődött, nem gondolta, hogy győztesként végezhet. Az okleveleket, érmeket és ajándékokat Horváth Richárd adta át a győzteseknek. Ezzel a programmal elindult az Őszi Fesztivál Hatvanban.