Idén is lesz kedvezményes burgonyavásár Hatvanban. Az önkormányzat évek óta szervez terményvásárt a rászorulóknak, a támogatásra ebben az évben is azok az állandó hatvani lakhellyel rendelkezők jogosultak, akik nyugdíjasok vagy 18 év alatti gyermeket nevelnek, valamint az önkormányzat vagy a járási hivatal által megállapított szociális ellátásban részesülnek. Mindennek feltétele, hogy ne legyen tartozásuk az önkormányzat felé.

Idén október 22-én a hatvaniak változatlan áron, személyenként mindösszesen 500 forintért 15 kg burgonyát, 10 kg almát és 3 kg hagymát vehetnek át. Ez a mennyiségű termény az átlag fogyasztói árakkal számolva a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint több, mint 11 ezer forint lenne. – Nagyon fontos számunkra a kedvezményes burgonya-, alma- és hagymavásár, ugyanis ezzel segíteni tudjuk a hatvani családokat. A vásárban a terményeket a 2011-es árakon vehetik meg az emberek, ami azt jelenti, hogy 500 forintért juthatnak hozzá. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy támogassuk a hatvaniakat, ezért ez az akció is kifejezetten erről szól – emelte ki Horváth Richárd polgármester.

Az idei kedvezményes vásár Óhatvani helyszíne, a Hatvani Sportcsarnok. Az épület előtermében lehet regisztrálni, majd a bal oldalon, a parkolóban vehetik át a terményt. Az Újhatvani lakosok pedig, a Széchenyi István Gimnáziumban vásárolhatják meg a kedvezményes árú burgonyát, hagymát és az almát.