Október 4-e az Állatok Világnapja, s ez alkalomból a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány is külön programot szervezett. Az intézmény évek óta kiemelten kezeli az állatvédelmet, a menhelyen jelenleg is 41 cica, ideiglenes örökbefogadóknál pedig csaknem 80 macska él tiszta, kulturált, rendezett körülmények között.

Bóday Pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: napjainkban az állatok védelme, tisztelete és az irántuk érzett könyörületes viselkedés az emberiség egyik legfontosabb feladata. Mindent meg kell tennünk, hogy csökkentsük a világban a szenvedést és változtassunk gondolkodásmódunkon az állatokkal kapcsolatban. – Fenntarthatatlan az az életmód, ahogy manapság élünk. Irdatlan szenvedések árán kerülnek tányérainkra hús ételek a nagyipari állattartásból, és sajnos nagyon kevés könyörületet, irgalmat és jóságot fordítunk a hétköznapokban is az állatok felé – közölte Bóday Pál. Az alapítvány kuratóriumi elnöke hozzátette: a kápolnai Macskaárvaház a jövőben több célt is kitűzött maga elé. A tervek szerint bővíteni fogják a menhely befogadó képességét, illetve létrehoznak egy állatterápiás meseerdő részt is, ahol ember s állat közösen töltődhet fel, és élheti át a macskaterápiás foglalkozások jótékony hatásait.

A programon Horváth Richárd polgármester is részt vett, aki beszédében kiemelte: néhány évtizeddel ezelőtt nagyszüleink korában még természetes volt, hogy a gyerekek találkoztak házi állatokkal, ismerték azok szokásait és a viselkedését. A városvezető fontosnak tartja, hogy a természet és az állatok ismerete ne múljon ki az emberek életéből, így minden eszközt meg kell ragadni ahhoz, hogy a felnövő generáció felelős állattartó és természetvédő legyen. – A Macskaárvaház Alapítvánnyal közösen Hatvan oktatási intézményeiben, óvodáiban elindítunk egy programot, ahol a gyerekek megismerkedhetnek az állatvédelem irányelveivel, a felelős állattartás szabályaival. Mindez reális képet épít ki bennük, hogyan és miként kell bánnunk az állatokkal – részletezte a városvezető.

Az összejövetelen részt vett Szikora István, művész nevén Bunyós Pityuként ismert zenész is, aki szintén rendszeresen kiáll az állatvédelem különböző ügyei mellett. A Macskaárvaház tevékenységét is a kezdetektől fogva támogatja. – Én is vidéki gyerek voltam, házi állatok közelségében nevelkedtem, és nagyon szép élményeim maradtak meg ezekből az évekből. Mindig is fontosnak tartottam, hogy beszéljünk az állatvédelemről és ahol csak tudunk, ténylegesen is, kézzel foghatóan segítsünk – mondta Szikora István, énekes.

A programon egyébként többféle fát is elültettek, hisz ez a megmozdulás is kapcsolódik az állat- és természetvédelemhez, és segíti annak az életmódnak a kiépítését, amelyben az ember és állat harmóniában és békében élhet egymás mellett, erőszakmentesen.

Fotó: Albert Péter